Felvételi iskolánkba
Felvételi iskolánkba
Felvételi tájékoztató
Iskolánkat, Székesfehérvár legrégebbi világi középiskoláját 1868-ban alapította a Kereskedelmi Társulat. Az intézmény 1924-ben vette fel Hunyadi Mátyás nevét. A közgazdasági és ügyviteli képzés 1987-ben informatikai szakágazattal, majd 2016-ban távközlés szakágazattal bővült, és a 2026/2027-es tanévben a Gazdálkodás és menedzsment, valamint az Informatika és távközlés ágazat mellett a Kereskedelem ágazatban is indítottunk újból képzést. 2026. szeptember 1-jén kezdtük meg a 159. tanévünket. Iskolánk értékrendszerében első helyen szerepel a magas szintű tudás átadása, a tehetségek támogatása, ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítunk a nevelőmunkára is.
Számos székesfehérvári és vidéki tanuló választja évről évre a Hunyadit, és ezt a bizalmat az iskola igyekszik a lehető legjobban honorálni. A tudás átadása mellett törekszünk a családias hangulat megteremtésére, ahol a diákok nemcsak tanulnak, hanem jól is érzik magukat.
Intézményi kultúránk alapja a hagyományok tisztelete, de ugyanilyen fontos számunkra a korszerű tudás megszerzése is. Jelmondatunk:
Hagyomány és korszerűség!
Pályaválasztási rendezvényeink időpontjai
Nyílt napok:
| 2026. november 12. | 13:15-től Nyílt órák 15:00 Tájékoztatás a képzéseinkről és a felvételi lehetőségekről. |
| 2026. november 26. | 17:00 Tájékoztatás a képzéseinkről és a felvételi lehetőségekről. |
| 2026. december 10. | 17:00 Tájékoztatás a képzéseinkről és a felvételi lehetőségekről. |
A nyílt órákra regisztrálni a titkarsag@hunyadim.hu e-mail címen lehet a tanuló nevének, a résztvevők számának és a választott ágazatnak a megadásával.
Felvételi előkészítő foglalkozások:
Magyar nyelvből, illetve matematikából 2-2 alkalommal ingyenes előkészítő foglalkozásokat tartunk.
| - Matematika | |
| - 2026. december 4. | 15:00, 2 x 60 perc |
| - 2027. január 8. | 15:00, 2 x 60 perc |
| - Magyar nyelv | |
| - 2026. december 11. | 15:00, 2 x 60 perc |
| - 2027. január 15. | 15:00, 2 x 60 perc |
Jelentkezni az iskola honlapján (www.hunyadim.hu) található jelentkezési űrlap kitöltésével lehet.
Technikus képzés
A képzés 5 éves, az érettségire való felkészítésen kívül emelt szintű szakmai képzés folyik. A tanuló a 12. évfolyam végén magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem valamint idegen nyelv tantárgyakból előrehozott érettségi vizsgát tesz, a 13. évfolyam végén pedig szakmai vizsgát.
Tanulmányi területek a 2027/2028. tanévre – Technikumi osztályok száma
| 4020 | Gazdálkodás és menedzsment ágazat | Technikum – 1,5 osztály, 48 fő - 5 évfolyam. Az első idegen nyelv a következő: angol A második idegen nyelv a következők egyike: francia, német. A tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy ma- gatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek. Felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és amate- matika központi írásbeli vizsga eredménye alapján történik. A lehetséges szakképzettség kimenet: Vállalkozási ügyviteli ügyintéző Megjegyzés: emelt szintű oktatás a 11-12. évfolyamon választ- ható, kollégiumi elhelyezés biztosított, matematika felmentés kizáró ok, ösztöndíj |
| 4021 | Kereskedelem ágazat | Technikum – 0,5 osztály, 16 fő - 5 évfolyam. Az első idegen nyelv a következő: angol. A második idegen nyelv a következők egyike: francia, német. A tanulmányi területre egyéb pszichés fejlődési zavarral(súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a mate- matika központi írásbeli vizsga eredménye, valamint részben angol nyelvű szóbeli felvételi vizsga alapjántörténik. Foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálat szükséges! A lehetséges szakképzettség kimenet: Idegen nyelvű ipari és kereskedelmi technikus |
| 4022 | Informatika és távközlés ágazat | Technikum – 0,5 osztály, 16 fő - 5 évfolyam. Az első idegen nyelv a következő: angol. A második idegen nyelv a következők egyike: francia, német. A tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek. Felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján történik. Foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálat szükséges! A lehetséges szakképzettség kimenet: Infokommunikációs hálózatépítő és -üzemeltető technikus |
| 4023 | Informatika és távközlés ágazat | Technikum – 0,5 osztály, 16 fő - 5 évfolyam. Az első idegen nyelv a következő: angol. A második idegen nyelv a következők egyike: francia, német. A tanulmányi területre hallási fogyatékos (nagyothalló), beszédfogyatékos, autizmus spektrum zavarral küzdő, egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy ma- gatartásszabályozási zavarral) küzdő tanulók is jelentkezhetnek. Felvétel a tanulmányi eredmények, a magyar nyelvi és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján történik. A lehetséges szakképzettség kimenete(k): |
Iskolarendszerű képzésben induló osztályok
Ssz. | Az ágazat és a szakma |
| Jelentkezés | ||
megnevezése | kimenetelének típusa | képzés időtartama | feltételei | határideje | |
1. | Kereskedelem ágazat Idegen nyelvű ipari és kereskedelmi technikus – Kereskedelmi logisztika szakmairány (angol*) Vállalkozási ügyviteli ügyintéző (angol*) | érettségi, szakmajegyzékben szereplő szakmák | 5 év |
8 általános (+ jó angol nyelvtudás elvárás!)
8 általános
| 2027.02.22. |
2. | Gazdálkodás és menedzsment ágazat Vállalkozási ügyviteli ügyintéző (angol*) | érettségi, szakmajegyzékben szereplő szakma | 5 év | 8 általános | 2027.02.22. |
3. | Informatika és távközlés ágazat Infokommunikációs hálózatépítő és -üzemeltető technikus (angol*) és Szoftverfejlesztő és -tesztelő (angol*) | érettségi, szakmajegyzékben szereplő szakma | 5 év | 8 általános | 2027.02.22. |
* első idegen nyelv
Felvételi (4020, 4022 és 4023 tanulmányi területek esetében)
A Gazdálkodás és menedzsment ágazat – Vállalkozási ügyviteli ügyintéző szakma (4020);
az Informatika és távközlés ágazat - Infokommunikációs hálózatépítő és -üzemeltető technikus (4022) és a Szoftverfejlesztő és -tesztelő (4023) szakmák esetében
A jelentkezők elbírálása az általános iskolából hozott pontszámok és a központi felvételi vizsga eredményei alapján történik.
A felvételi pontszámítás módja:
- Hozott pontok:
Magyar nyelv, irodalom, matematika, digitális kultúra, történelem, idegen nyelv tantárgyak 6. és 7. osztály év végi, illetve 8. osztály félévi érdemjegyeinek összege (a 8. osztályos eredmények esetében az idegen nyelv és a digitális kultúra érdemjegyeket duplázzuk) = 100 pont (50%)
- Írásbelivel szerzett pontok:
Magyar nyelv, Matematika = 50 + 50 = 100 pont (50%)
-------------------------------------------------------------------------------------
Az elérhető összes pontszám: 200 pont (100%)
Felvételi (4021 tanulmányi terület esetében)
Csak a Kereskedelem ágazat, Idegen nyelvű ipari és Kereskedelmi technikus szakma – Kereskedelmi logisztika szakmairány esetében!
A jelentkezők elbírálása az általános iskolából hozott pontszámok és a központi felvételi vizsga eredményei, valamint a részben angol nyelvű szóbeli felvételi vizsga alapján történik.
A felvételi pontszámítás módja:
1. Hozott pontok:
Magyar nyelv, irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv tantárgyak 7. osztály év végi, illetve 8. osztály félévi érdemjegyeinek összege = 50 pont (25%)
2. A központi írásbeli vizsgán szerzett pontok:
Magyar nyelv, Matematika = 50 + 50 = 100 pont (50%)
3. A szóbeli felvételi vizsgán szerzett pontok:
Részben angol nyelvű szóbeli felvételi vizsga = 50 pont (25%)
-------------------------------------------------------------------------------------
Az elérhető összes pontszám: 200 pont (100%)
A Nemzeti Köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 47.§ (1) bekezdésében meghatározott tanulók esetében a százalékos teljesítmény megállapítása a nem minősített eredmények figyelmen kívül hagyásával történik.



