Nagy örömmel osztjuk meg, hogy Rádli Júlia, iskolánk 9.B osztályos tanulója, első helyezést ért el a Vörösmarty Társaság által meghirdetett versíró pályázat középiskolás kategóriájában.

A díjazott mű, „Vörösmarty tér” című vers, mély gondolatiságával, érzékeny képeivel és különleges látásmódjával nyerte el a zsűri elismerését. Júlia alkotása méltó tisztelgés a magyar irodalom nagy alakja előtt, egyúttal egy fiatal költői hang sokat ígérő megszólalása.

Szívből gratulálunk Júliának a kiváló teljesítményhez és kívánunk neki további sikereket az irodalom világában!
📖 A díjazott vers elolvasható alább. 👇

Vörösmarty tér
Míg élek nem felejtem, Vörösmarty tér.
Didergő hideg, gonosz volt az a tél.
Lépdelve felé, azt képzeltem álom.
Ébredés után többé nem találom.

De egyedül állok, a szobor felé lépek.
Nem tudom az igazat, mindig csak remélek.
Esernyőm kinyitom, most már esik.
És eszembe jut minden, ami idegesít.

Csak állok és várok, fejemben vihar.
Mellettem emberek, szájukban szivar.
Repül a füst az utcán, a költőhöz száll.
S hirtelen életre kel Vörösmarty Mihály.

Leugrik a talapzatról, a földre dobban.
Kezéből a könyv is a földre koppan.
Én válok szoborrá, s ő elevenné.
Én válok bronzzá, s ő emberré.

Körülnéz. Tekintete viszi lelkét.
Keresi, kémleli talán szerelmét.
Lehet színházat vagy könyvtárat keres?
Hogy lett most belőle hirtelen emberes?

Senki sem figyeli. Senkit sem érdekel,
Hogy e múlt századi költő miről énekel.
Talán páran éppen nézik, de nem látják.
S ha érzik is őt, ott mégis kizárják.

Ő vajon látja a buszt, amin egy gyerek ül?
Vagy tán Zalánt, ki a busz után menekül?
Talán kutatja még régi Szép Ilonkáját.
Vagy látja maga előtt új ifjú párját?

Ír egy második Szózatot hevében?
Vagy ilyen már meg sem fordul a fejében?
Húzd rá cigány, megittad az árát.
Holmi Ármány nem foglalja Hunyad várát.

De Vörösmarty csak néz, s lépeget.
Zavart kissé, talán mégis lát rémeket.
Nem ért minket, s mi sem értjük őt.
De mi ismerjük, mégis féltjük őt.

Végső mozdulattal anyjának int.
S az is füstté válik, álom lesz megint.
Lassan, nehezen, de visszamászik,
S a talapzaton újra szoborrá válik.

Csepereg még pár csepp fentről.
Vörösmarty könnye hull a mennyből.
Füstből vannak a felhők az égen.
Borús tél volt a Vörösmarty téren.