SZC logo

Székesfehérvári Szakképzési Centrum

OM kód: 203053/012 | 8000 Székesfehérvár, Várkörút 35.

Intézmény logo

Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Technikum

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA

Hírek

2023. márc. 22.


admin

    A Hunyadi Drámakör a Vörösmarty Színház színpadán

    A Vörösmarty Színház által felkarolt Atlantisz program keretében ebben az évben Arany János balladáit vitte színre a város számos középiskolája.

    A Hunyadi Drámakör a Vörösmarty Színház színpadán

    A Vörösmarty Színház által felkarolt Atlantisz program keretében ebben az évben Arany János balladáit vitte színre a város számos középiskolája. Idén a Hunyadi Drámakör is felléphetett a világot jelentő deszkákra és bemutathatta Arany János V. László című történelmi balladáját. A két előadásra március 20-án és 21-én került sor. A város önkormányzata minden színjátszó csoportot 100 000 Ft-tal jutalmazott, illetve a színház megalakította a Vörösmarty Diákszínpadot is, amely az Atlantisz program idei fellépőiből választja majd ki a szereplőit a következő évad egyik előadásához.

    A csapat tagjai, név szerint Bakos Hanna Zsófia, Baranyi Kinga, Gauruder Réka, Horváth Boldizsár László, Imre-Kovács Laura, Juhász Milán, Kohut Ramóna, Molnár Lili Martina, Torma Gréta, Tury-Nagy Levente és Vida Alexandra Diána. A diákok a próbák során értek igazi csapattá és egy olyan produkciót mondhatnak magukénak, amely rövidsége ellenére méltán megállta a helyét a sok, fantasztikusan, ötletgazdagon színre vitt alkotások között. Óriási segítség volt mentorunk, Varga Gabriella színművésznő is.

    A színfalak mögött és a főpróbán betekintést nyerhettek diákjaink a kulisszatitkokba is: miként hívják fel a színészeket a színpadra, a próbákra, hol öltözködnek, hogyan készülnek az előadásra, hogyan kerül a helyére egy-egy díszlet, megismerhették a segítőket, a kellékeseket és technikusokat is. A saját produkciónkra várakozva egyáltalán nem volt meglepő összefutni színészekkel, teljesen beleolvadhattunk a színházas közegbe és a diákok kis időre igazi színészeknek érezhették magukat.

    Csodálatos volt látni, ahogy egyre alakítják, formálják a darabot, percekig ízlelgetik, mondogatják a ballada sorait, hogy az tökéletes legyen, s tán észre sem vették, már az egészet kívülről tudják. Ugyanakkor izgalmas volt átélni azt is, amikor egy-egy próbán megállt az élet és elakadtunk, olykor vitatkoztunk, szó szerint drámáztunk. A Hunyadi Drámakör (s általában a színjátszókörök) diákjai azonban a próbafolyamat és az előadások során nemcsak egy adott művel, s annak történelmi hátterével ismerkednek meg, hanem önismeretet szereznek és megtanulnak felelősséget is vállalni – egymásért, magukért, a darabért, az iskolájukért s ez, azt gondolom, mindennél fontosabb.

    Izgatottan várjuk a következő évad programját! Kis szusszanás után a csapat néhány tagja folytatja a munkát, hiszen fellépése lesz a Hunyadi Gálán április 5-én – hogy mi, az meglepetés! Várunk szeretettel minden érdeklődőt!

    Szabolcsné Tóth Annamária

    GALÉRIA

    Képsorozat a színdarabból

    6.gif
    1..jpg
    4.jpg

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Sikeres iskolai szereplés a Medve Matek versenyen

    Sikeres iskolai szereplés a Medve Matek versenyen

    Iskolánk tíz csapata remekül szerepelt a Medve Szabadtéri Matematikaversenyen: a végzős Varga Dóra–Szatmári Andrea duó második helyezést ért el, a többi csapat pedig hat arany-, három ezüst- és egy bronzminősítést szerzett.

    2026. jún. 15.


    admin

    🏆II. helyezés az Óbudai Egyetem robotversenyén!

    🏆II. helyezés az Óbudai Egyetem robotversenyén!

    Hatalmas siker a LEGO robotversenyen! Iskolánk csapata az előkelő II. helyezést hozta el az Óbudai Egyetem innovációs megmérettetéséről. Olvasd el a részleteket, és nézd meg a versenyről készült hivatalos képgalériát!

    2026. jún. 8.


    admin

    🏆 4. helyezést ért el a 9.B a fenntarthatósági verseny döntőjében!

    🏆 4. helyezést ért el a 9.B a fenntarthatósági verseny döntőjében!

    Június 5-én osztályunk 20 tanulója képviselte az iskolát az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar és a Titkok Háza közös versenyén. A fenntartható fejlődési célokról szóló megmérettetésen a csapat remek munkával a negyedik helyen végzett.

    2026. jún. 4.


    admin


    Partnereink

    SZC logo

    Székesfehérvári Szakképzési Centrum


    Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Technikum

    8000 Székesfehérvár, Várkörút 35.

    Telefon: +36-70-1986-321

    E-mail: titkarsag@hunyadim.hu

    OM azonosító: 203053/012


    2026Székesfehérvári SZC Hunyadi Mátyás Technikum